Sokáig ő volt Kánya, aki a ZIL kormánya mögött ülve végigszáguldozta az országot, s közben nem csak pénzt, de szerelmet is keresett.
Gálffi László friss diplomával a kezében játszotta a népszerű Kenguru című film főszerepét. Ma pedig a hetvenedik születésnapját ünnepli. A teherautósofőrből, a loboncos hajú, vékony melósgyerekből egyszer csak Alan lett, a zavart fiú, aki egy éjjelen megvakított hat lovat. Megrázó, felejthetetlen alakítás volt az. A nyolcvanas évek elején járunk, és a Pesti Színház tűzte műsorra az Equus című darabot, a főszerepben a kiégett pszichiátert alakító Darvas Ivánnal. Gálffi László Alan Strang-et alakította, s páciensként került Darvashoz, miután nekiesett a lovaknak.
Fotó: Arcanum/Film Színház Muzsika
Alan Strang vagyis az akkor már 28 esztendős Gálffi László felkorbácsolta a kedélyeket. Kapás Dezső rendezése, a színészek tökéletes alakítása és a darab mondanivalója mély, és kitörölhetetlen színházi élményt nyújtott. Gálffi évekkel később nyilatkozott róla és akkor azt mondta, Kapás Dezsőn kívül senki nem akarta, hogy ő játssza el Alan szerepét. A színész elgondolkodva tette hozzá: „A bizalomnál nincs nagyobb ajándék…” Valósággal berobbant ezzel a szereppel. Mert a Kenguru népszerűséget hozott számára, ám a világot jelentő deszkákon maradandót alkotni, beírni magát a színháztörténelembe – ez még előtte volt. Így írtak róla a darab után: „Miközben nagyon szeretnivaló ember, a gonosz, romlott szerepekben tud igazán tündökölni. Káprázatosan ábrázolja az aljas, cinikus figurákat…” Hol angyalarc, hol a világra rácsodálkozó kamasz tekintet jellemezte a Gálffi-karaktert.
Messziről indult, hogy aztán eljusson a Kossuth-díjig. Messziről indult, hogy az ország egyik meghatározó színészeként emlegessék. Öt gyereket nevelt az asztalosként dolgozó édesapja és az édesanyja. Öt gyereket, szeretetben és szegénységben. Gálffi László a következőképp emlékezett a gyerekkorára: „Öten voltunk gyerekek, elég szerényen éltünk. Mindent magamnak kellett megszereznem. Három bátyám asztalos lett, én mást akartam. A színház, a film volt a mindenem. A szüleim nagyon egyszerű, intelligens emberek voltak, és ezt hagyták. Pedig szörnyű kamasz voltam, s lám, végül nekem lett igazam…”
Az édesapja azt akarta, hogy ő is kövesse őt a fák megmunkálásában. De hajthatatlan volt, s azt kérte az apjától, adjon neki egy esélyt színészként. Adott, majd büszkén segítette a maga szerény módján a fia karrierútján. A szerencsefaktor Gálffi László pályafutásában is fontos szerepet játszott. S hogy miért? „Nagy szerencsém volt. Harmadévben a Szerelem, ó! volt a vizsgadarab, és Várkonyi Zoltán már akkor azt mondta, ha ilyen leszel jövőre is, akkor tekintsd magad a Vígszínház tagjának. „Jól indult, de utána három-négy évig nem találtam magamra. Nem tudtak mit kezdeni velem. Ez az én hibám volt, valami nem jött át, hiányzott belőlem…”
A vékony, loboncos hajú Gálffi László, ez az érzékeny, művészlelkű fiatalember egyszer csak ott találta magát a legendák között. Nagy ugrás ez, óriási ugrás. Gálffi tán feladta volna, tán elmenekült volna, ha Várkonyi nem vigyáz rá eléggé. Nem engedte elmenni, nem engedte elmenekülni. Ehelyett a Nyár című darabot rendezte, s ebben fontos szerepet szánt neki. Vastaps, közönségsiker volt a jutalma. S hogy Gálffi Lászlót nem csak itthon, hanem a határon túl is felfedezték, arra tökéletes bizonyíték, a Wagner című sorozat, amelyben II. Ludwig szerepét alakította, olyan színésznagyságok mellet, mint Richard Burton és Laurence Olivier. Svájcban és Németországban forgattak, és voltak, akik győzködték, maradjon kint. Ott ült egy elegáns szállodában, jobbján Burton, balján Olivier, és eljátszott a gondolattal, hogy valahol Baselben, vagy Zürichben, később az Egyesült Államokban kezd új életet. De másképp döntött: „Gyáva is voltam, meg nem az a világ volt, mint ami most…” – mondta ezzel kapcsolatban később.
Fotó: Arcanum/Film Színház Muzsika
Maradt és parádés szerepeket kapott, mind a filmvásznon, mind a Vígszínházban, ahol 1999-ig játszott. S közben önálló esteken vett részt, Rimbaud, Verlaine és Baudelaire verseiből állított össze lélekre ható esteket. Játszott folyamatosan, aztán a szervezete jelzett. A sokat foglalkoztatott színész 2008-ban szívrohamot kapott, amelyből szerencsésen felépült. Akkor döntötte el, hogy felhagy a tanítással, merthogy egyetemi oktató volt a főiskolán. Szabadúszó lett, nem sokkal később pedig alapító tagja az Örkény színháznak.
A magánéletéről keveset beszél. Néhány éve megjelent egy fotó egy filmbemutató után, amelyen a feleségével látható. Róla sem beszélt, ám egy meghökkentő álmáról igen: „Szépen eladni mindent, és legalább két-három évre kiköltözni Görögországba. Attól nem félek, hogy három év múlva nem tudnám újrakezdeni. Jó lenne kicsit megállni. Bezárva élek egy mesterségesen megvilágított, sötét, poros helyen, ezt hívják színháznak, ami csodálatos, de nagyon vágyom valami másra is. Az a bajom, hogy egyre többet dolgozom, és egyre kevesebb idő van arra, amitől az életet életnek hívjuk…”
Kánya és Alan alakítója, valamint Richard Burton játszótársa ma 70 esztendős. Boldog születésnapot, Gálffi László!
